REKLAMA mp3
|
Kezdőlap
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
( Main Page szócikkből átirányítva)
|
|
Kiemelt szócikk
Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (régebbi nevein Rózsa Ferenc Gimnázium, Rudolf Főgimnázium) egy békéscsabai középfokú oktatási intézmény, gimnázium és kollégium. A város és Békés megye egyik leghíresebb és legelismertebb gimnáziuma. A megyeszékhely iskolái közül a legrégebbi múltra tekint vissza. Ennek megfelelően jelenleg sokan választják elsőként az „Andrássyt” középiskolák közül. Az iskola diákjai hagyományosan jól szerepelnek a tanulmányi és sportversenyeken, igen erős a közösségi szellem. Jelenlegi nevét 2008-ban kapta a Osztrák-Magyar Monarchia egykori külügyminiszteréről, Andrássy Gyuláról, de napjainkban még jóval ismertebb az 1948-tól 2008-ig használt neve, amikor is az evangélikus egyház által működtetett egykori Rudolf Főgimnáziumot államosították, átnevezve Rózsa Ferenc nevére. Az intézmény 1994-ben költözött az új épületbe, amit a BÁÉV Rt alakított át a korábbi Nagy Sándor Laktanyából. Tanulmányi eredményekben stabilan a legjobbak között van a megyében, a 2004-es évben például tanulói 11-szer szerepeltek eredményesen országos középiskolai tanulmányi versenyeken, ez pont annyi, mint a rangsorban utána következő két iskola együttes eredménye. A magyarországi gimnáziumok országos ranglistáján is stabilan igen jó helyen található.
A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Isztambul • Habsburg–török háború (1663–64) • Jim Thorpe • Acélgyártás • Spanyol helyesírás
Ezen a héten
Évfordulók
- 350 éve, 1658. szeptember 3-án hunyt el Oliver Cromwell angol államférfi, katonai vezető, a polgárháború vezére, majd lordprotektor címen államfő lett (* 1599).
- 195 éve, 1813. szeptember 3-án született Eötvös József († 1871).
- 175 éve, 1833. szeptember 5-én hunyt el Görög Demeter író, szerkesztő, udvari tanácsos, kultúrpolitikus, nevelő és kartográfus, az MTA tiszteletbeli tagja (* 1760).
- 170 éve, 1838. szeptember 1-jén született Hajnal Antal, a fiumei kikötő tervezője és építője († 1907).
- 155 éve, 1853. szeptember 2-án született Wilhelm Ostwald német fizikai kémikus, az 1909. évi kémiai Nobel-díj kitüntetettje († 1932).
- 150 éve, 1858. szeptember 1-jén született Carl Auer von Welsbach osztrák vegyész és feltaláló († 1929).
- 150 éve, 1858. szeptember 2-án született Fadrusz János szobrászművész, a 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja († 1903).
- 130 éve, 1878. szeptember 2-án született Maurice René Fréchet, francia matematikus, a topológia kiemelkedő művelője, a metrikus tér fogalmának bevezetője († 1973).
- 130 éve, 1878. szeptember 5-én jelent meg a Corvina, a Magyar Könyvkereskedők Egylete Közlönyének első száma.
- 125 éve, 1883. szeptember 3-án hunyt el Ivan Szergejevics Turgenyev orosz író (* 1818).
- 125 éve, 1883. szeptember 4-én született Czóbel Béla festőművész († 1976).
- 115 éve, 1893. szeptember 3-án született Schulek Elemér kémikus († 1964).
- 105 éve, 1903. szeptember 5-én született Kemény János erdélyi író, mecénás, aki 1926-ban megalapította a marosvécsi Helikon írói munkaközösséget († 1971).
- 95 éve, 1913. szeptember 4-én született Stanford Moore amerikai Nobel-díjas (1972) biokémikus († 1982).
- 95 éve, 1913. szeptember 5-én született Donáth Ferenc politikus, történész, mezőgazdaság-tudományi szakember († 1986).
- 71 éve, 1937. szeptember 2-án hunyt el Pierre de Coubertin francia történész, sportpedagógus, az újkori olimpiai játékok egyik kezdeményezője (* 1863).
- 40 éve, 1968. szeptember 2-án hunyt el Jánosi Ferenc református lelkész, tanár, miniszterhelyettes, a Hazafias Népfront első főtitkára, Nagy Imre miniszterelnök veje (* 1916).
- 35 éve, 1973. szeptember 2-án halt meg J. R. R. Tolkien angol nyelvész, író, A Gyűrűk Ura című világsikert aratott mű szerzője (* 1892).
- 10 éve, 1998. szeptember 6-án halt meg Kuroszava Akira (nyugaton: Akira Kurosawa) japán filmproducer, forgatókönyvíró, Japán talán legismertebb filmrendezője (* 1910).
- 10 éve, 1998. szeptember 7-én hozták létre Sergey Brin és Larry Page az 1997. szeptember 15-én regisztrált google.com domain alapján internetes keresőrendszer üzemeltetésére és fejlesztésére a kaliforniai Menlo Parkban Google, Inc. cégüket.
Jeles napok
Portálok
|
A nap képe
Hongkong éjszakai fényei, a Victoria-csúcson futó Lugard Road felől
Aktuális
Tallózás a legfrissebb hírekből:
Ismerkedés a Wikipédiával
- Üdvözlőlap – bemutatkozik a Wikipédia.
- Első lépések – didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
- Homokozó – újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
- Wikifogalmak – minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
- Segítség – egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
- Kocsmafal – az új szerkesztő kérdez; aki tud, válaszol.
- Mentorálás – kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
- Lap találomra – ha nincs ötleted, milyen cikket nézz át.
- Az összes lap listája – a Wikipédia valamennyi szócikke betűrendben.
- Kategóriák – a Wikipédia valamennyi szócikke téma szerint csoportosítva. Bontsd ki az alábbi kategóriafát!
Közösség
|
Polska, Dolar, Forex
Wikipedia jest zarejestrowanym znakiem towarowym Wikimedia Foundation |